Főtt-sült sonka, sóska szósszal

Ünnepi receptek
Főtt-sült sonka 
sóska szóssza

Elkészítés:

A füstölt sonkát formázzuk, és egy megfelelő edénybe tesszük, felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Hagymával, fokhagymával, babérlevéllel, egész borssal, nagyon pici fahéjjal és csillagánizzsal ízesítjük.

Teljesen puhára abáljuk (forráspont alatt főzzük). Hagyjuk a főzőlevében kihűlni.

Elforraljuk a fehérbort, hozzáöntünk a sonka főzőlevéből, majd hideg vajat emulgeálunk hozzá. Megvárjuk, míg langyos lesz, és beleturmixoljuk a friss, megmosott sóskaleveleket és az olívaolajat. Vigyázzunk, a sóskát ne melegítsük 50 °C fölé!

A sonkát vastag szeletekre vágjuk, és forró zsíron serpenyőben megpirítjuk a vágási felületeken. Tálaláskor adjuk hozzá a formára vágott, tisztított főtt burgonyát és a langyos sóskaszószt.

Jahni László

Jahni László

1992 óta vezeti konyháját a Balaton régió egyik emblematikus éttermében. Manapság ritkaságnak számít, hogy egy séf közel három évtizede álljon egy konyha élén, ám Jahni László konyhafőnök neve és kézjegye mára összeforrott a legendás balatoni étteremmel. Ételkölteményeivel a helyi ízeket idézi meg, a külföldi vendégek pedig évek óta viszik jó hírét a magyar vendéglátásnak.

Hozzávalók - 1 főre:
  • 200 g füstölt, hagyományos sertés sonka
  • 1-1 fej hagyma, fokhagyma
  • babérlevél, egész bors, fahéj, csillagánizs
  • 20 g mangalica zsír
  • 100 g sóska
  • 1 dl olívaolaj
  • 20 g vaj
  • 1 dl fehérbor
  • 100 g burgonya