Húsvéti töltött bárány

Ünnepi receptek
Húsvéti töltött bárány

Elkészítés:

A megfelelően kicsontozott bárányhúst befűszerezzük az előtte összekevert sóval, borssal, finomra vágott fokhagymával és joghurttal. A töltelék összes hozzávalóját összekeverjük, és a kiterített húsra egyenletesen elosztjuk. Ezután felcsavarjuk, megkötözzük, és sütőben 130 °C-on 80 °C-os maghőig sütjük. Köretként tetszés szerint készíthető hozzá roston sült padlizsán, roston sült paprika, kemencében sült édeskömény, uborkasaláta és burgonyasaláta is.

Bíró Lajos

Bíró Lajos

Bíró Lajosnál nem úgy történt, hogy már kisgyerek kora óta csakis szakács akart lenni. Annak ellenére, hogy szülei vendéglátósok és kereskedők voltak, csak 14 éves korában kezdett el érdeklődni a gasztronómia iránt. Sok éven keresztül dolgozott az amerikai nagykövetség konyháján, ahol megismerkedett az amerikai, francia és később a kínai konyhával is. Jelenleg budapesti éttermeiben találkozhatunk ételeivel.

Hozzávalók:
A bárányhoz:
  • ¼ bárány eleje (kicsontozva úgy, hogy a kicsontozott hús a karajon marad és a bordacsontot is meghagyjuk)
  • Bors
  • Fokhagyma (finomra vágva)
  • Joghurt
A töltelékhez:
  • 250 g darált bárány a leesőből
  • 3 db egész tojás
  • 1 fej dinsztelt hagyma
  • 4 db áztatott zsemle
  • 2 dl panko morzsa
  • 2 csomag petrezselyem (finomra vágva)
  • 2 csomag koriander (finomra vágva)
  • 2 csomag újhagyma
  • Bors